Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core Portál Portál belépés

Teljesítés

A Kbt. teljesítésre vonatkozó szabályai az új Ptk.-val összhangban kerültek kialakításra, azzal, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet ugyanakkor speciális rendelkezéseket tartalmaz az építési beruházások esetében a közbeszerzési szerződés szerinti ellenszolgáltatás kifizetése tekintetében (Kbt. 135. §). A fizetési határidőket, a késedelmi kamatot a Ptk. szabályai rögzítik.

A szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [Kbt. 35. § (8)–(9) bekezdés] – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.

Az ajánlatkérő a Kbt. 142. § (1) bekezdés alapján köteles dokumentálni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat, ennek keretében köteles ellenőrizni és dokumentálni azon szerződéses kötelezettségek teljesítését, amelyeket a közbeszerzési eljárásban az értékelés során figyelembe vett, valamint minden, a szerződésben foglaltaktól eltérő teljesítést, annak okait és – adott esetben – a szerződésszegéssel kapcsolatos igények érvényesítését. A fenti ellenőrzési és dokumentálási kötelezettség valamennyi, a közbeszerzési szerződés teljesítése szempontjából közbeszerzési jogilag releváns tény, körülmény ellenőrzésére, dokumentálására kiterjed.

← vissza az alfogalmakhoz

Válasszon a középső hasábban megjelenő alfogalmak közül. A fogalmak leírása ezen a panelen fog megjelenni.