Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core Portál Portál belépés

Társadalmi felelősségvállalás

A Közbeszerzési Hatóság elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett, a szervezet hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít a szociális és környezeti szempontokra.

A szervezet együttműködik az egyik fővárosi adománybolt-hálózattal, így az irodaépületében megtalálhatóak ennek a nonprofit társadalmi vállalkozásnak a gyűjtődobozai, amelyekbe elhelyezhetők a kisebb használati tárgyak, ruhák. A munkatársak által behozott, funkciójukat és esztétikai megjelenésüket illetően még jó állapotú, más számára használható tárgyaikat, eszközeiket, ruhákat a vállalkozás a saját bolthálózatában árusítja, a bevétel pedig jótékony célt szolgál, és rászorulókhoz kerül.

A Hatóság a szemléletformálás jegyében törekszik más platformokon is a környezeti terhelésének csökkentésére: kiadványait alapvetően digitális formában jelenteti meg, a nyomtatott példányok pedig újrahasznosított papírra nyomtatva készülnek. A rendezvényeken is kiemelt figyelmet fordít az újrahasznosított, illetve újrahasznosítható kellékek használatára.

Továbbá évek óta hagyomány, hogy a munkatársak advent tájékán csatlakoznak egy-egy adománygyűjtő akcióhoz.