Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

A Törvényszék ismét egyetértett a Döntőbizottsággal: fizetnie kell a BKV Zrt-nek

Hiába támadta meg a BKV Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság tavalyi határozatát a Fővárosi Törvényszék előtt a használt, alacsonypadlós villamosok beszerzése ügyében, a közlekedési vállalat keresetét elutasították, fellebbezésre már nincs lehetősége a társaságnak.

Mint ismert a Közbeszerzési Döntőbizottság a 2021. november 12-én meghozott határozatában a BKV Zrt. terhére több súlyos jogsértést állapított meg, ezért megsemmisítette a 35 darab frankfurti villamos beszerzésére vonatkozó, 2021. augusztus 19-én indított tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi felhívását.

A Döntőbizottság a jogorvoslati eljárás során megállapította, hogy az uniós irányelv és a közbeszerzési törvény verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget előíró alapelveibe, továbbá számos, a közbeszerzés előkészítésére, az összeférhetetlenségre és a beszerzendő villamosok szerződéses feltételeinek meghatározására vonatkozó törvényi előírásba ütközött a BKV Zrt. eljárása – így a közbeszerzésében megállapított törvénysértésekkel arányban álló 150 millió forint összegű bírságot szabott ki a társaságra.

A fővárosi közlekedési vállalat a Döntőbizottság határozatát megtámadta, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével a keresetet elutasította, mindenben egyetértett a Döntőbizottsággal. Az ítélet kimondta, hogy a határozat teljes egészében törvényesen állapította meg a jogsértéseket és az azok miatt kiszabott bírságot is, kiemelte, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. az előzetes piaci konzultációt mind a verseny tisztasága, mind az esélyegyenlőség alapelvi követelményeit sértve, a közbeszerzés egészére kiható módon, több jogsértést elkövetve valósította meg.