Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

[Archív] A Közbeszerzések Tanácsa Elnökének tájékoztatója az „állam által elismert közbeszerzési tárgyú szakképesítés” meghatározással összefüggő kérdésekről

Mint ismeretes, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 11. §-ának (2) bekezdése – egyéb feltételek mellett – előírja, hogy a hivatalos közbeszerzési tanácsadónak (személynek) rendelkeznie kell legalább hároméves – külön jogszabály, azaz a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező közbeszerzési gyakorlatra és annak igazolására vonatkozó szabályokról szóló 29/2004. (IX. 8.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerint – igazolt közbeszerzési gyakorlattal, vagy állam által elismert közbeszerzési tárgyú szakképesítéssel és legalább kétéves Rendelet szerint igazolt közbeszerzési gyakorlattal.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az állam által elismert szakképesítéseket a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) tartalmazza.

Az OKJ-ben a közbeszerzési tárgyú szakképesítés meghatározásnak jelenleg kizárólag a közbeszerzési referens szakképesítés felel meg.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a közbeszerzési referens-képesítés – amellett, hogy közbeszerzési területen államilag elismert szakképesítést nyújt – csak előnyt jelent a hivatalos közbeszerzési tanácsadói minősítés elérésénél. A Kbt. 11. § (2) bekezdése nem teszi kötelezővé a hivatalos közbeszerzési tanácsadók számára, hogy rendelkezzenek az állam által előírt közbeszerzési tárgyú szakképesítéssel, azaz a szakképesítés megszerzése nem mentesít a Rendeletnek megfelelő közbeszerzési gyakorlat igazolása alól.