Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Közbeszerzési Nívódíj - 2020 díjazottak

A Közbeszerzési Nívódíj 2020 pályázatra összesen négy pályázat érkezett, ebben az évben is mindhárom kategóriában nyújtottak be pályázatot.

Az építési beruházás kategóriában beérkezett két pályázat esetében a Közbeszerzési Hatóság megosztott első helyezés ről döntött

az Autóipari Próbapálya Zala Kft. – A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya II. ütemének (keretmegállapodás) megvalósítására irányuló közbeszerzési eljárás című pályázata

és

a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – 83. sz. 2x2 sávos főút Pápa-Győr közötti szakaszának kivitelezése című pályázata tekintetében.

A szolgáltatás-megrendelés kategória győztese:

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – Innováció a Debreceni Strandfürdő tervezésére irányuló közbeszerzési eljárásban című pályázata.

Az árubeszerzés kategória győztese:

Magyar Közút Nonprofit Zrt . – Személygépjármű kisflotta beszerzés című pályázata lett.

A díjazottak a díj odaítélését igazoló oklevelet és emlékérmet vehettek át.