Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Megjelent a Miniszterelnökség aktualizált közleménye

Megjelent a Miniszterelnökség aktualizált közleménye a közbeszerzések során a verseny tisztaságának sérelmét eredményező egyes helyzetek elkerülésével kapcsolatos ellenőrzési gyakorlatról.

A Közbeszerzési Hatóság honlapján itt érhető el a közlemény a módosításokkal egyeséges szerkezetben.

A módosítások főként aktualizálásra irányulnak, ilyen például a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 113. §-ra és a közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályokról szóló 459/2016. (XII. 23.) Korm. rendeletre vonatkozó hivatkozások törlése, valamint lábjegyzetben új hivatkozás feltüntetése, tartalmilag pedig új a Kbt. 99. § (3) bekezdésére hivatkozás és a Kbt. 62. § (1) bekezdés o) ponttal kapcsolatos kiegészítés.