Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Közbeszerzési szakmai konferencia 2017. május 30-án Budapesten

A konferencia helyszíne: Larus Étterem és Rendezvényközpont, 1124 Budapest, Csörsz utca 18/B.

A konferencia célja, hogy a közbeszerzések résztvevői számára naprakész információt adjon a hazai, valamint az uniós forrásokból megvalósuló közbeszerzésekről, továbbá az azokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatokról.

A konferenciát dr. Csányi István a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára nyitja meg, majd a Közbeszerzési Hatóság szerződésellenőrző szerepéről és az eddigi gyakorlati tapasztalatokról tart előadást a Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs. A nap további részében a Miniszterelnökség szakértői számolnak be az uniós és hazai forrásból megvalósuló beszerzések ellenőrzésével kapcsolatos jogszabályi változásokról és tapasztalatokról, és Dr. Dencső Balázs, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság főigazgatója ismerteti az EUTAF aktuális ellenőrzési tapasztalatait.

A konferenciával kapcsolatos további információk, valamint a rendezvény részletes programja letölthető innen , a jelentkezési lap elérhető itt .