Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Biztosított a közbeszerzések integritásának védelme

Hatáskörünkből fakadóan a közbeszerzések terén kiemelt figyelmet fordítunk az eljárások integritásának védelmére és annak további erősítésére. Ezt elsősorban a közbeszerzések átláthatóságának, nyilvánosságának, illetve a verseny feltételeinek biztosításával valósítjuk meg – hívta fel a figyelmet beszédében Dr. Kugler Tibor, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára, a szervezet Integritás és fenntarthatóság - Új kihívások a közbeszerzésekben elnevezésű szakmai konferenciáján. A rendezvényt az Integritás Hatóság képviseletében dr. Dabóczi Kálmán, az Integritás Hatóság elnökhelyettese nyitotta meg.

A Közbeszerzési Hatóság célja az integritás alapú, átlátható és elszámolható közpénzfelhasználás támogatásának folyamatos biztosítása, valamint a közpénzekkel, közvagyonnal való szabályos, célszerű, eredményes és hatékony gazdálkodás, a transzparencia erősítése, a korrupcióellenes magatartás tudatosítása. Ennek érdekében, a tudásmegosztás és szakmai párbeszéd erősítése, valamint a jógyakorlatok bemutatása céljából szervezett a Közbeszerzési Hatóság közel 200 közbeszerzési szakértő részvételével szakmai konferenciát Budapesten.

KH Integrítás és fenntarthat._00280 2

„Az integritás tulajdonképpen nem más, mint a szabályszerű, meghatározott célkitűzéseknek, értékeknek és elveknek megfelelő működés. Nem üres frázis, nem hangzatos szólam, hanem ennél jóval több. Döntések, cselekedetek, tettek egész sora – melyben legfontosabb eszközeink az átláthatóság, a nyilvánosság és a verseny feltételeinek biztosítása. Talán soha nem volt olyan fontos, mint manapság, hogy a közbeszerzések a fenti értékeknek megfelelően, hatékonyan, a jogszabályoknak megfelelően valósuljanak meg” – emelte ki a megnyitón Dr. Kugler Tibor.

„Az uniós támogatások törvényes felhasználását felügyelő Integritás Hatóság együttműködésre törekszik a közbeszerzéssel foglalkozó intézményekkel is, mivel a szinergiát és a konnektivitást helyezi előtérbe az intézményi versengés helyett” - hangsúlyozta köszöntőjében dr. Dabóczi Kálmán, a hatóság elnökhelyettese.

KH Integrítás és fenntarthat._00349 2

Elsődleges fontosságú a prevenció

A Közbeszerzési Hatóság álláspontja, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatos problémák, a jogsértések döntő többsége megelőzhető azzal, ha az eljárások megfelelően elő vannak készítve. Kiemelten fontos tehát a szervezet ezirányú ellenőrzési tevékenysége: a hirdetmények alapos, szigorú átvizsgálása elengedhetetlen az eredményes közpénzfelhasználáshoz. A hirdetményellenőrzés során az eljárási szabálytalanságok nagy része a tapasztalatok alapján előzetesen kiszűrhető, így számos jogsértés megelőzhető. A Közbeszerzési Hatóság tavaly összesen közel 29 ezer hirdetményt kezelt, illetve ezekkel kapcsolatban közel 28 ezer alkalommal kért hiánypótlást a hirdetményeket feladó ajánlatkérőktől.

Előtérbe kerülnek a fenntarthatósági szempontok

A konferencia másik kiemelt témája a fenntarthatóság volt. A Közbeszerzési Hatóság nemrégiben közzétett gyorsjelentése rámutat, hogy 2023 első negyedévében az ajánlatkérők magasabb arányban bonyolítottak le zöld, illetve szociális szempontot tartalmazó közbeszerzéseket, mint az előző évek azonos időszakaiban. Ezek elősegítése és a fenntarthatósági szempontok minél szélesebb körű érvényesítése a szervezet kifejezett célja.

A rendezvény keretében a szakmai előadások mellett mind az integritás, mind a fenntarthatóság témájában számos, releváns szervezetet képviselő szakember részvételével kerekasztal-beszélgetésekre is sor került.