A hazai kkv-szektor dinamikus fejlődést mutatott az elmúlt esztendőkben a közbeszerzések területén. 2015-ben 12 éve nem látott mértékben javulva, a közbeszerzések során megkötött szerződésekből részesedésük meghaladta a 990 milliárd forintot, ezzel az összérték több, mint felét – 51,3% – a hazai kis- és középvállalkozások nyerték el.
Ez a kedvező tendencia is indokolja, hogy a Hatóság támogassa a hazai kkv-szektort, különösen azt a szegmensét, amely a fiatal vállalkozók gyarapodó közösségét adja – mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke az ünnepélyes aláírási ceremóniát követően. A magunk eszközeivel ezért mindent megteszünk, hogy fiataljaink sikeresen, jogkövető magatartással szerepelhessenek a közbeszerzési piacon – tette hozzá.
Az együttműködési megállapodás számunkra nagy lehetőség, mert ezzel is alátámaszthatjuk jelmondatunkat: nálunk ne maradjon kérdés megválaszolatlanul. A konzultációk, a közösen szervezett képzések és a szakszerű jogértelmezés mind-mind a vállalkozások sikeréhez szükséges tudás felépítését szolgálják – méltatta az eseményt Kovács Patrik FIVOSZ-elnök.
A Fiatal Vállalkozók Hete rendezvénysorozat keretében tartott Üzlet és Karrier tematikus napon több száz fiatal vállalkozó vett részt. A Közbeszerzési Hatóság szakértőivel is jelen volt az eseményen, akik nagy érdeklődés mellett válaszoltak a közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdésekre.