A Fővárosi Törvényszék 106.K.701.364/2023/16. számú ítéletének indokolása számos fontos megállapítást tartalmaz a megbízhatóságának megállapítását kérő gazdasági szereplő kötelezettségeiről a Kbt. 188. § (2) bekezdése tekintetében, továbbá a Közbeszerzési Hatóságnak a kérelem elbírálására vonatkozó eljárására nézve.
A bíróság mindenekelőtt kiemelte, hogy egyértelmű a jogalkotói akarat arra vonatkozóan, hogy akit gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt a versenyhatóság bírsággal sújtott, az három évig ne vehessen részt közbeszerzési eljárásban. Az öntisztázás lehetőségének jogintézményével a jogalkotó az erre feljogosított Közbeszerzési Hatóság számára biztosított döntési jogot arra, hogy egy egyébként súlyos jogsértést elkövető gazdasági szereplő számára utólag egy kivételes kedvezményként biztosítsa annak lehetőségét, hogy kellően meggyőző erejű intézkedései és közreműködése eredményeként mégis visszanyerhesse a közbeszerzésen való részvétel jogát. Ezen eljárás szabályozása is ehhez a speciális jelleghez igazított.
A bíróság kiemelte, hogy – összhangban a fentiekkel – az eljárás soron kívüli jellege (Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti 15 napos ügyintézési határidő) is arra utal, hogy a kérelmezőnek a kérelem előterjesztésekor mindenre kiterjedően kell előadnia és igazolnia a megbízhatóságot.
Az ítélet indokolása rögzíti, hogy a kérelmezőnek arról kell meggyőznie a hatóságot a benyújtott bizonyítékokkal, hogy az elkövetett és jogerősen megállapított jogsértések ellenére megbízható partnere az ajánlatkérőknek, nem merülhet fel a közbeszerzési célok, védett érdekek és értékek sérelme.
Az ítélet arra is rámutatott, hogy a megbízhatóság megállapítása körében hozott határozat mérlegelési jogkörben hozott döntés, törvény az alperes mérlegelésére bízza az öntisztázás keretében meghozott intézkedések megfelelőségének megítélését. A Kbt. 188. §-ában nevesített intézkedések nevesítése iránymutatásul szolgálnak a Közbeszerzési Hatóságnak arra, hogy meg tudja ítélni, milyen intézkedéstípusok fogadhatók el az öntisztázás keretében. A jogalkotó tehát a Közbeszerzési Hatóság számára széleskörű döntési szabadságot biztosított.
Kiemelkedően fontos jelentősége van annak a – Közbeszerzési Hatóság eddigi gyakorlatát maradéktalanul alátámasztó – bírósági érvelésnek, mely megerősítette: a hiánypótlási felhívás az Ákr. és a Kbt. szerint sem értelmezhető akként, hogy az alperesnek „ügyfélorientáló” jelleggel kellene azt alkalmaznia; vagyis abban az esetben, ha a hatóság nem találja megfelelően igazoltnak a kérelem alapján a kérelmező megbízhatóságát, akkor még további bizonyítékokat kellene tőle bekérnie annak érdekében, hogy a kérelem teljesítése lehetővé váljon. A bíróság rögzítette az indokolásban, hogy a Közbeszerzési Hatóság tényállástisztázási kötelezettsége ebben a típusú kérelemre induló eljárásban is kétségtelenül fennáll, e kötelezettség azonban ebben az esetben sem egyenlő a kérelem teljesíthetőségéhez elegendő bizonyítékok beszerzésével, a hatóság ezzel ellentétes eljárása ugyanis sértené a részrehajlás tilalmát.
A Kbt. 188. § (2) bekezdés b) pontja vonatkozásában az ítélet indokolása megerősítette: a rendelkezés valójában nagyon szigorú elvárást támaszt, mert minden fordulata jelentőséggel bír, és mert azok megvalósulása a vizsgálat tárgyát képezi. A kérelmezőnek ugyanis azt kell tudnia bizonyítani, hogy a jogsértést feltáró ügyben az ügy tényállását és körülményeit átfogóan tisztázta. Ez nem értelmezhető másként, mint hogy a kizárását meglapozó eljárásban a kérelmező együttműködésének szükségképpen túl kell mutatnia az általános eljárási elvárás szerinti együttműködési kötelezettségen, és magában hordozza azon további elvárást is, hogy a releváns tényállás tisztázását mozdítsa elő az aktív közreműködés. Az együttműködésnek a tényállás felderítését kell „átfogóan” szolgálnia. Ezért nem lehet elegendő olyan adatoknak a hatóság rendelkezésére bocsátása, melyek nem segítik a hatóság vizsgálatában releváns, jogsértés megállapítására alkalmas tények felderítését.
Fentiek alátámasztják a Közbeszerzési Hatóság gyakorlatát a Kbt. 188. § (2) bekezdés b) pontjának megítélése tekintetében, miszerint az együttműködés keretében szolgáltatott adatoknak, információknak objektíve alkalmasnak kell lenniük a tényállás felderítésére, nem elegendő az együttműködés megállapításához az, hogy az információt az érintett önként szolgáltatta.