Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Publikus Core

[Archív] A Közbeszerzések Tanácsa Elnökének tájékoztatója a szerződések teljesítéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményekről

K.É. 2007. évi 42. szám; 2007. április 13.

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 379. § (1) bekezdés k) pontja értelmében a Közbeszerzések Tanácsa feladatkörében figyelemmel kíséri a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések módosítását és tejesítését. A szerződések teljesítéséről szóló, Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatók vizsgálata, és a Közbeszerzések Tanácsa Titkárságához érkezett megkeresések alapján az alábbiakra hívom fel a közbeszerzési eljárások résztvevőinek figyelmét a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatók elkészítésével és közzétételével kapcsolatban.

1./ A Kbt. 307. § (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a szerződés teljesítéséről külön jogszabályban meghatározott minta szerint tájékoztatót készíteni, és azt hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőben közzétenni. A hirdetményt legkésőbb a szerződés teljesítésétől számított öt munkanapon belül kell feladni. Az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a szerződés részteljesítéséről tájékoztatót készíteni. A tájékoztatóban az ajánlattevőként szerződő félnek nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e az abban foglaltakkal.

A szerződés teljesítéséről szóló tájékoztató hirdetménymintáját – mind a közösségi, mind a nemzeti, mind az egyszerű közbeszerzési értékhatárokat elérő, vagy meghaladó értékű beszerzések esetében – a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegzések és az éves statisztikai összegzések mintáiról szóló 2/2006. (I.13.) IM rendelet 17. számú melléklete tartalmazza.

A szerződés teljesítésének időpontjával kapcsolatban a Közbeszerzések Tanácsa elnöke az alábbiakra hívja fel az érintettek figyelmét. A Kbt. 304. § (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek kell teljesítenie, illetve arra, hogy a Kbt. 305. § (1) bekezdés alapján az ajánlatkérőként szerződő fél köteles az ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítésétől számított legkésőbb harminc napon belül az ellenszolgáltatást teljesíteni (kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik, vagy a felek az ellenszolgáltatás halasztott, illetőleg részletekben történő teljesítésében állapodtak meg). A Kbt.  tehát a szerződés teljesítése körében mindkét fél számára tartalmaz kötelezettségeket: egyfelől a nyertes ajánlattevőként szerződő félre – illetve meghatározott alvállalkozóira – a szerződés tárgyával, másfelől az ajánlatkérőként szerződő félre az ellenszolgáltatás megfizetésével kapcsolatban.

A Kbt. 306. § (6) bekezdése értelmében továbbá a szerződéskötésre és a szerződés teljesítésére vonatkozó, a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Figyelembe véve, hogy a kötelmi jogi jogviszonyokban a szerződéssel elérni kívánt célok megvalósulása érdekében a szerződést kötő felek mindegyikét jogosultságok illetik, illetve kötelezettségek terhelik, a szerződéses jogviszony akkor tekinthető lezártnak – vagyis akkor teljesül – ha valamennyi fél teljesíti a jogszabály, illetve szerződés alapján őt terhelő kötelezettségeket.

A Kbt. alkalmazásában mindez azt jelenti, hogy a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítéséről szóló hirdetmény közzétételét attól az időponttól számított öt munkanapon belül kell kezdeményezni, amikor mind a  szolgáltatás, mind az ellenszolgáltatás megvalósult, amennyiben azok a szerződés szerint eltérő időpontban esedékesek.

Figyelemmel arra, hogy a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztató 2. pontjában az eredeti szerződésben foglalt szerződési időtartamot, vagy teljesítési határidőt kell megjelölni, abban az esetben, ha az ajánlatkérő teljesítésére az ajánlattevőként szerződő fél teljesítését követően, később kerül sor, ennek pontos időpontját javasolt a hirdetmény 8. pontjában (Egyéb információk) feltüntetni.

A Közbeszerzések Tanácsa elnöke ez úton hívja fel az ajánlatkérők figyelmét továbbá arra, hogy a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzétételéhez a Kbt. szigorú határidőt rendel, amelynek be nem tartása jogorvoslati eljárást vonhat maga után.

2./ A Kbt. 307. § (1) bekezdésének harmadik mondata szerint az egy évnél hosszabb, vagy határozatlan időre kötött szerződések esetében a szerződés részteljesítéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt a szerződés megkötésétől számítva évenként kell elkészíteni. Ez – a Kbt. 307. § (1) bekezdésének második mondatát is figyelembe véve – azt jelenti tehát, hogy az ajánlatkérőnek a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatóját a szerződéskötést követő egy év elteltével – vagyis a szerződéskötés évfordulóját követő 5 munkanapon belül – kell elkészítenie és a Közbeszerzési Értesítőben közzétennie.

Megjegyzendő, hogy a több évre vagy határozatlan időre szóló szerződések esetében sem az esetlegesen meghatározott ütemezés szerinti  részteljesítések  átadás-átvételét – illetve azok pénzügyi teljesítését – kell figyelembe venni a Kbt. 307. § (1) bekezdése szerinti szerződés részteljesítéséről szóló hirdetmény közzététele szempontjából, hanem a szerződés megkötése óta eltelt időtartamot, illetve a nyertes ajánlattevő ezen időtartam alatti teljesítését.

A Közbeszerzések Tanácsa elnöke felhívja az ajánlatkérők figyelmét továbbá arra, hogy – a szerződés részteljesítéséről szóló tájékoztató(k) közzététele mellett – a Kbt. 307. § (1) bekezdés első és második mondatára tekintettel a szerződés teljes körű megvalósítását követően a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót is közzé kell tenniük.

3./ A Közbeszerzések Tanácsa elnöke a közbeszerzési eljárások ajánlatkérőinek figyelmébe ajánlja, hogy a Kbt. 307. § (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés nem alkalmazandó – azaz az ajánlatkérőnek a szóban forgó tájékoztatót nem kell közzétennie – a 2006. január 15-ét követően a törvény negyedik része alapján lefolytatott azon közbeszerzési eljárások esetében, amelyek közvetlen ajánlattételi felhívással indultak; azaz abban az esetben, ha a Kbt. Negyedik része szerinti közbeszerzés értéke a közbeszerzés megkezdésekor nem éri el a Kbt. VI. fejezete szerinti mindenkori nemzeti értékhatárok felét.

Hangsúlyozni szükséges továbbá, hogy a Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételre feladott hirdetményben a szerződés teljesítésének szerződésszerűségéről – a hirdetményminta 5.a), illetve az egy évnél hosszabb, vagy határozatlan időre kötött szerződések esetében 6.b) pontjában – az ajánlatkérőnek mindenképpen nyilatkoznia kell. A hirdetménynek ugyancsak tartalmaznia kell a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítésével, illetve a hirdetmény tartalmával kapcsolatos nyilatkozatát is.

Amennyiben a hirdetmény tartalmából nem állapítható meg egyértelműen a teljesítés szerződésszerűségére vonatkozó információ, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke további tájékoztatást kérhet a szerződés teljesítésének körülményeiről. A Tanács elnöke a tájékoztatás függvényében dönt a hirdetményeknek az illetékes ellenőrző szervekhez, valamint a Kbt. 308. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzést végzőkhöz történő továbbításáról, szükség esetén a hivatalból történő jogorvoslati eljárás kezdeményezéséről.

Azokat a hirdetményeket, amelyek alapján – adott esetben a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatását követően is – valószínűsíthető, hogy a szerződésszegés jelentős és olyan körülményekre vezethető vissza, amelyekért valamelyik fél felel, a Közbeszerzések Tanácsa a Kbt. 307. § (3) bekezdése értelmében megküldi az illetékes ellenőrző szerveknek, valamint a Kbt. 308. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzést végzőknek.