Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

Tájékoztató a közbeszerzési szerződés teljesítésére vonatkozó adatok közzétételéről

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 43. § (1) bekezdés c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a Kbt. felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az elektronikus közbeszerzési rendszerben is - közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó - ca)-ce) alpontok szerinti - következő adatokat:

ca) hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),

cb) a szerződő felek megnevezését,

cc) azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e,

cd) a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, valamint

ce) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél - támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet - által történt teljesítését követő harminc napon belül.

A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet (a továbbiakban: MvM rendelet) 39. §-a alapján az ajánlatkérő az előzőekben felsorolt adatok közzététele esetén köteles az MvM rendelet 16. sz. melléklete szerinti mintát alkalmazni, valamint a 36. § (2) bekezdése szerint eljárni.

A Közbeszerzési Hatóság ismételten felhívja az ajánlatkérők figyelmét, hogy a szerződések teljesítésének ellenőrzésekor a Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott ajánlatkérői kötelezettség továbbra is az ellenőrzés tárgyát képezi, az ellenőrzési eljárások során a Közbeszerzési Hatóság ezen ajánlatkérői kötelezettség teljesítését vagy elmulasztását fokozottan figyelemmel kíséri. Amennyiben az ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozó adatok közzétételét elmulasztja, a Közbeszerzési Hatóság elnöke - a Kbt. 152. § (1) bekezdése alapján – jogosult hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezni.

Budapest, 2020. június 29.