A közbeszerzések szabályrendszere

A közbeszerzéseket a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) átfogóan szabályozza. E jogszabály határozza meg, hogy mely szervezetek milyen beszerzéseik során kötelesek közbeszerzési eljárást lefolytatni, továbbá azt is, hogy mikor milyen típusú közbeszerzési eljárás alkalmazható. A jogszabály ezen túl a közbeszerzések ellenőrzésével, illetve a jogorvoslattal, a Közbeszerzési Hatóság feladat- és hatáskörével, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések teljesítésével és módosításával kapcsolatosan is tartalmaz rendelkezéseket.

A Kbt. felhatalmazása alapján ugyanakkor számos végrehajtási rendelet született; e jogszabályok a Kbt.részletszabályait, valamint speciális beszerzési szabályokat tartalmaznak.

A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési jogalkalmazók munkájának megkönnyítése érdekében a hatályos, valamint a 2012. január 1-jéig hatályban volt közbeszerzési törvényt és valamennyi, a Kbt. 182. §-ában foglalt felhatalmazáson alapuló jogszabály mindenkor hatályos szövegét elérhetővé tette a „Közbeszerzési törvény és kapcsolódó jogszabályok” almenüpont alatt, a hatályos közbeszerzési hirdetményminták pedig letölthető formában a „Hirdetményminták” almenüpontban találhatóak meg.

Fentieken túl a Közbeszerzési Hatóságának Titkársága rendre elkészíti a Kbt. azon változatát, amelyben a változásokat félkövér betűtípussal is kiemeli. (Felhívjuk a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ezek a – „Letölthető dokumentumok” alcím alatt található – jogszabályszövegek nem tekinthetőek hivatalosnak.)

Az egyéb – esetlegesen közbeszerzési vonatkozású – jogszabályok tekintetében a jogalkalmazók figyelmébe ajánljuk, hogy valamennyi hatályos jogszabály elérhető a www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso webcímen.


 Letölthető dokumentumok


 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény

2012. május 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2012. március 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2012. január 1-jétől hatályos Kbt. (új Kbt.) (letöltés)


A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény

2011. december 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2011. október 8-ától hatályos új Kbt. (letöltés)
2011. augusztus 21-étől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2011. augusztus 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2011. június 25-étől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2011. április 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés) 
2011. március 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2011. január 1-jétől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)

2010. október 29-étől hatályos Kbt. változás kiemeléssel (letöltés)
2010. szeptember 15-étől hatályos Kbt. változás- kiemeléssel (letöltés)
2010. szeptember 6-ától hatályos Kbt. változás- kiemeléssel (letöltés)
2010. augusztus 20-ától hatályos Kbt. változás- kiemeléssel (letöltés)
2010. évi LXXXVIII. törvény a Kbt. módosításáról (letöltés)
2010. július 6-ától hatályos Kbt. változás- kiemeléssel (letöltés)
2010. április 1-jétől hatályos Kbt. változás- kiemeléssel (letöltés)

 

Közbeszerzési Hatóság
Cím: 1026 Budapest Riadó utca 5.
E-mail: kapcsolat@kt.hu