Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Közbeszerzési Hatóság

Publikus Core Publikus Core
Visszaélés-Bejelentés Anonim Chat Anonim Chat KBEJ/KBA/CORE KBEJ/KBA/CORE Publikus KBA Publikus KBA Fenntarthatóság Fenntarthatóság
Portál Portál belépés

A Miniszterelnökség közleménye

A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosítására vonatkozó, 2017. január 1-jén hatályba lépett jogszabály a független szaktanácsadók kötelező felelősségbiztosítására vonatkozó korábbi rendelkezések megtartása mellett további követelményként előírta, hogy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység végzéséhez szükséges kötelező felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a Közbeszerzési Döntőbizottság és a bíróság által kiszabott olyan bírságokra, valamint a támogatásból megvalósuló közbeszerzések kapcsán a jogsértés miatt az ajánlatkérőt a támogatás vagy annak egy része elvesztésével ért kár megtérítésére, amelyért a szaktanácsadó felel. Természetesen a felelősségbiztosításnak meg kell felelnie a Rendeletben meghatározott fedezet összegére vonatkozó korábbi előírásoknak, valamint a felelősségbiztosításon a szaktanácsadónak továbbra is név szerint, biztosítottként kell szerepelnie.

A 2017. január 1. napján a névjegyzékben már szereplő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók felelősségbiztosításának 2018. január 1. napjáig meg kell felelnie a fenti követelménynek. Azon kérelmezőknek, akik a névjegyzékbe vétel iránti kérelmüket 2017. január 1-jét követően kérik, vagy nem független státuszukat meg kívánják változtatni és független szaktanácsadóként kívánnak tovább működni, a felelősségbiztosításra vonatkozó dokumentumokat már a Rendeletben foglalt új tartalommal kell benyújtaniuk.

A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadónak tehát olyan kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, amely megfelel a 2017. január 1-jétől hatályos előírásoknak és az ennek igazolására szolgáló dokumentumot 2018. január 1. napjáig be kell nyújtani a Miniszterelnökségnek.

A kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó adatokban bekövetkező változást a változást követően haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül be kell jelenteni a Miniszterelnökségnek.
Kiemelt jelentőségű, hogy azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadónak is be kell nyújtania a kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos, a jogszabálynak történő megfelelést igazoló dokumentumot, akinek változás nem történt a felelősségbiztosításában, mert a felelősségbiztosítása már 2017. január 1-jét megelőzően is kiterjedt a Rendeletben meghatározott követelményre, illetve ennek ténye megállapítható a korábban a Miniszterelnökséghez benyújtott, a felelősségbiztosítás meglétének igazolására szolgáló dokumentumból.

Felhívom figyelmüket, hogy azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókat, akik változás-bejelentési kötelezettségüket elmulasztják, vagy változás hiányában a kötelező felelősségbiztosításuk a Rendeletben foglalt követelményeknek nem felel meg, a Rendelet 5. § (2) bekezdése, valamint a Kbt. 195. § (8) bekezdése értelmében a Miniszterelnökség törli a névjegyzékből.

A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadónak a bejelentéshez be kell nyújtania a Rendelet 2017. január 1-jén hatályba lépett rendelkezésére vonatkozó, a biztosítótól származó nyilatkozatot tartalmazó kötelező felelősségbiztosítási kötvény másolatát. Amennyiben a felelősségbiztosítási kötvény nem tartalmazza a nyilatkozatot, úgy szükséges azon okirat (pl.: ÁSZF vagy egyéb, a biztosító által kiállított dokumentum) benyújtása, amely igazolja a rendelkezésnek történő megfelelést. Amennyiben a felelősségbiztosítási kötvényen két vagy több biztosított szerepel, úgy igazolni kell azt is, hogy a biztosítás minden biztosított tekintetében megfelel a kárkifizetési limitre vonatkozó (személyenként legalább évi ötven millió forint és káreseményenként legalább huszonöt millió forint) jogszabályi feltételnek. Figyelmet kell fordítani arra is, hogy a szaktanácsadó biztosítottként szerepeljen a biztosító által kiállított okiraton.

(Miniszterelnökség, Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság)